Szüts Apor is a Carnegie Hallban

Fiatal virtuózok Magyarországról – így mutatja be Kökény Tamásékat az Armel Operafesztivál New York világszerte legismertebb koncerttermében, a Carnegie Hallban. A koncert március elsején lesz, Kökény Tamás, Sándor Zoltán (hegedű), Boateng Kármen Stephany (zongora), Szüts Apor (zongora) és Tóth Bettina (hárfa) lépnek fel – áll a Broadwayworld zenei oldalon.

 

A fiatal tehetségekben közös, hogy mindannyian szerepeltek a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatójában, a Virtuózokban, és azóta – vagy már azelőtt is – értek el sikereket magyarországi és külföldi versenyeken, koncerteken. Kökény Tamás a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny második évadának fődíját nyerte el, Boateng Kármen Stephany középdöntős volt, Tóth Bettina, és Sándor Zoltán volt. Szüts Apor szólódarabjai mellett a program hangszerelője is lett, lévén, hogy erre a különös kvintettre nem igazán írtak zeneszerzők zeneműveket.

A repertoár Magyarország és a világ klasszikus zeneszerzőinek műveiből és kortárs filmzenékből áll össze, sőt, Szüts Apor egy már korábban bemutatott darabja, a Groteszk tangó című szerzemény is helyet kap, amely ebben az esetben is erre az együttesre lesz specifikálva.

Forrás: Magyar Nemzet Online